Az ókori Babilonban szokás volt, hogy minden hajadon az esküvője előtt egy napig áruba bocsátotta a testét - bárki megvehette. A lány így maga kereste meg a hozományát, a férfiak pedig nem irigyelték az ifjú férjet.  Akkor és ott ez a kultúra szerves része volt, Ishtár papnői maguk is prostituáltak voltak, akiknek tudománya képes volt még a vadon mélyén bolyongó, félig állat Enkidut is emberré változtatni. Persze a külvilág mindezt másképp ítélte meg, pusztába szakadt rokonaik nem véletlenül nevezték Babilont a Nagy Paráznának. Tették mindezt ugyanabban az Ószövetségben, ami elmeséli, hogyan bocsátotta Ábrahám a szépséges feleségét először Egyiptom fáraójának majd Gerar királyának rendelkezésére, hogy aztán tehetős emberként térjen haza és váljon a népek ősatyjává.

A háború és közgazdaságtan első metszéspontja, hogy generációk kemény munkájával megtermelhető javak egy párórás rajtaütéssel megszerezhetőek. Ezt a felismerést a Föld minden embercsoportja előbb-utóbb megtette. Akik profitáltak belőle, egyre inkább életmódszerűen alkalmazni is kezdték. Ezek általában zord viszonyok között élő népek voltak, akiknél a lehetséges nyereség sokszorosan felülmúlta a kockázatokat. És amennyiben az otthonuk védve volt, ők pedig mozgékonyak voltak, hamarosan az egész kultúra erre specializálódott.

A darabnak vége, tapsoljatok! - ez a mondat hangzott el Rómában minden színházi előadás végén, és ezekkel a szavakkal búcsúzott az élettől Augustus császár, miután véget vetett ötven év polgárháborúnak és a köztársaság roskadozó téglaépítményét ragyogó márványra renoválta. Hogy lehet, hogy egy elnök nem színész? - vágott vissza Ronald Reagan, amikor első választási kampányán egy újságíró nekiszegezte a kérdést: mégis miből gondolja, hogy másodvonalbeli hollywoodi színészből elnökké tud válni. Egyelőre nem tudni, hogy Volodimir Zelenszkij készül-e hasonló frappáns egymondatossal arra a pillanatra, amikor kiírják futó sorozatából.

A materializmus egy emberöltő alatt próféta, isteni kinyilatkoztatás és szent iratok nélkül megalkotta a maga vallását. Helyettesítő termékből monopóliumra törő világkép lett. Mindezt úgy vitte végbe, hogy nemcsak ígérte a Paradicsomot, hanem a kezünkbe is adta.  

A hatvanas évek óta kering egy vicc a Föld körül. Ebben Kennedy elnökhöz bekopogtat a NASA igazgatója és feldúltan jelenti, hogy a szovjetek elkezdték pirosra festeni a Holdat. Mire a fiatal elnök lazán annyit mond, hogy megvárjuk, míg befejezik és ráírjuk, hogy Coca-Cola. A viccnek annyi mutációja létezik, akár egy népmesének, mégis mindegyik a kendőzetlen igazságot mondja el.

Egy újszülöttnek az egész világ fényből, hőből, érintésből, ízből, hangból áll. Az ismétlődésekből mintázatok, az elmosódott alakokból szülők lesznek. A világ lassan kap határozott kontúrokat, a dolgoknak neve lesz, ahogy neki magának is. Megismeri a falat, a szobát, az ajtót, hogy az ajtó mögött további ajtók vannak újabb szobákkal. Végül megérti, hogy azokon túl a világ van, és sok idő múlva, hogy az végtelen. És eljön az idő, amikor megérti, hogy van idő, és azt is, hogy neki nincs ideje mindent megérteni.

Az Úr 1211. évében egy francia parasztfiú, Etienne látomásától hajtva egészen Párizsig ment és ott a király elébe állt. Felszólította, hogy tartson vele a Szentföldre, és azt hitük tiszta erejével foglalják vissza a pogányoktól. A király elküldte a fiút, de az nem tágított. Az utcán prédikálva gyerekekből gyűjtött tízezres sereget, amivel meg is indult délre, hogy átkeljenek a Földközi tengeren. Mivel a csodavárás dacára a hullámok nem nyíltak meg előttük, genovai kereskedők vállalták, hogy átszállítják őket a Szentföldre. A szemközti Tuniszban kötöttek ki és a gyerekeket eladták rabszolgának.

Az Upanishad szó szerint melléülést jelent. Fülbe suttogott titkos tanítást, amit a hindu bölcs csak tanítványával oszt meg az erdő csendjében. Hangja mégis háromezer év távolából elér hozzánk. Halljuk, hogyan válik számtalan tanítvány mesterré miközben a maga szavaival fogalmazza újra és adja tovább, míg kiformálódik belőle a színtiszta indiai bölcselet:

„Az ember lelke idelenn és a nap lelke odafenn egy és ugyanaz, és nincs semmi más ezen túl.”

A Stockholm-szindróma egy túszdrámáról kapta a nevét, melynek negyedik napján a foglyul ejtett emberek szimpátiát kezdtek érezni fogvatartóik, és ellenszenvet az őket kiszabadítani igyekvő hatóságok iránt. A jelenség annyira különös volt, hogy az FBI is vizsgálni kezdte. Kutatásuk szerint a lakosság 27%-a hajlamos hasonló helyzetben ilyen irreális érzelmi reakcióra.

Hangozzék bármilyen abszurdnak, egy hatékony pszichés elhárító mechanizmusról van szó. Lehetővé teszi a legyőzöttnek, hogy feldolgozza a vereség és alávetettség traumáját. Sőt, együttműködjön a győztessel és generációs távlatban akár részessé is váljon annak sikerében. Jó eséllyel az emberiség egész történetét végigkísérő genetikai szelekciós hatást azonosíthatunk benne.

Fát kivágni eleve kemény munka, de semmi ahhoz képest, ha az ember a gyökereket is ki akarja forgatni a földből. Egy kultúrából is csak a felszín látszik: ágak, lombok, virágok, méhekkel és madárfészekkel – míg a földben, amit a fa saját elhalt szerves anyagával táplál, a gyökerek sziklákat fúrnak át és utakat emelnek meg. És élnek azután is, amikor a törzset kidöntik.  

A Z generáció 27 százaléka nem akar gyereket szülni ebbe a pusztulásra ítélt világba. Nyolcvan éve még, a világháború előestéjén a résztvevő országokban megugrott a házasságok száma. Voltak, akik már létező élettársi kapcsolatukat, az innen származó gyermekeket akarták törvényesíteni a bevonulás előtt. De a férfiak jó része azért kötötte meg és hálta el a frigyet, hogy magva ne szakadjon, ha elesik a fronton. A két jelenséget csupán három generációnyi jólét választja el egymástól.

A Fűkorona a római köztársaság legnagyobb kitüntetése volt. Egy hadsereg vagy ostromlott város népe adta vezérének, aki kimenekítette őket a biztos pusztulásból. Ők maguk szedték a mező virágaiból és helyezték megmentőjük fejére.

A világ első birtokviszonya maga a föld, a két dimenzió, ahol az élet először megvetette a lábát. Nagy valószínűséggel az első replikázok nem az őslevesben kavarogva, hanem a tányér szélén, felületekhez tapadva találtak egymásra. Hogy aztán egysejtűkké, majd összetett szervezetekké fejlődve a növekedés és a szaporodás kétütemű ritmusában belakják a bolygó felszínét.

A Pitcairn szigetektől jelentéktelenebb helyet nehéz találni: egyetlen lakható földdarab és három atoll, távol a Csendes-óceán hajózási útvonalaitól. Éppen ezért választotta a Bounty lázadó legénysége, hogy messze a törvény kezétől ott letelepedjen. Máig pár tucat leszármazottjuk lakja a földet és él az ősök örökségéből, a turizmusból. Ahogy a Húsvét szigeten egy ökológiai katasztrófa, úgy a kicsiny Pitcairnen a kultúra diribdarabra törésének kaleidoszkópja lesz látható, ha kicsit jobban megrázzuk.

Van a lefejezett csecsemőknél is rémisztőbb a Hamasz támadásában. A gondolat, hogy ráció van benne. A felismerés, hogy nem bomlott elmék vitustánca, hanem egy folyamat logikus lépése, ami növekvő árnyékot vet hátralevő életünk minden napjára.

Az ember élete során előbb-utóbb óhatatlanul belebotlik valamibe, amin hosszan töpreng mielőtt kideríti, hogy a görögök már kétezer éve fogalmat alkottak róla. Mint nyughatatlan utazók, természetesen azt az állapotváltozást is hamar elnevezték, amikor a célba érkező ember már nem azonos azzal, aki elindul. Arra azonban már ők sem találtak szót, amikor a metanoia folytán nemcsak egy ember, hanem az egész világ kifordul a sarkából.

Akár ártani, akár segíteni akarunk a másik embernek, sokkal hatékonyabban tesszük, ha tudunk az ő fejével gondolkodni. Azonban ez nehéz mutatvány, különösen, ha az illető másik kultúra gyermeke. Ekkor nem elég a beleérző képesség, évtizedek együttélése kell ahhoz, hogy ne csak a reakcióit, hanem azok mozgatórugóit is megértsük.

Amikor 1770-ben Cook kapitány felfedezte Ausztráliát, az expedíciót kísérő botanikus nyugtalanító megfigyelést vetett papírra. Az őslakók, noha még nyilván nem láttak ahhoz foghatót, figyelemre se méltatták a vitorlást. Az angol értetlenül állt e közömbösség előtt, megdöbbentette a csodálat hiánya, amivel a vadak elfelejtettek adózni a civilizáció monumentális alkotmányának.