A Z generáció 27 százaléka nem akar gyereket szülni ebbe a pusztulásra ítélt világba. Nyolcvan éve még, a világháború előestéjén a résztvevő országokban megugrott a házasságok száma. Voltak, akik már létező élettársi kapcsolatukat, az innen származó gyermekeket akarták törvényesíteni a bevonulás előtt. De a férfiak jó része azért kötötte meg és hálta el a frigyet, hogy magva ne szakadjon, ha elesik a fronton. A két jelenséget csupán három generációnyi jólét választja el egymástól.

A legismertebb patkánykísérlet, az Univerzum25 során John B. Calhoun a rágcsálói lét utópiáját teremtette meg. A végtelen élelemforrás, párosulva a ragadozók, járványok és időjárási viszontagságok hiányával először populációs robbanást eredményezett, majd egyre halmozódó devianciákat, végül pedig a tesztcsoportok megszűntek szaporodni. A kísérletet sokszor ismételték patkányokon és egereken is, egyre finomított feltételek között, de a termékenységi ráta mindannyiszor nullára csökkent.   

Calhoun biológus volt és a Nemzeti Mentálhigiénés Központ égisze alatt dolgozott, célja pedig kimondottan a túlnépesedés hatásainak kutatása volt. Akkor és azóta is számtalan bírálat érte következtetéseit. A társadalomtudósok leginkább az állati és emberi viselkedés összevetését rótták fel neki. A pszichológusok pedig korlátozott emberkísérletekkel próbálták cáfolni a népsűrűség viselkedéstorzító hatásait.

Mindannyian tévedtek. A probléma nem a túlnépesedés, hanem a Bőség és annak a minden élőlényre gyakorolt fundamentális hatása.  A Bőség nem ismeretlen a természetben, azonban ott mindig időleges: a túlnépesedés vagy ragadozók elszaporodása hamar véget vet neki. Ezzel ellentétben egyes modern társadalmak emberöltők óta élnek a jólét állapotában. És ezalatt nemcsak a táplálék, hanem a biztonság, az idő, az információ és a szexuális lehetőségek soha nem látott bősége átformálta őket.

A korábban minden kultúrában a gazdagság jelének számító kövérség és a halvány bőr ma az ellenkezőjét jelenti. A történelem során először már nem az információ megszerzése, hanem a szűrése jelenti a kihívást. Az emberek többé nem futnak az idő után, hanem digitális világokban múlatják. A szexuális partnerek lehetséges számával együtt nő a devianciák példátlan spektruma, miközben a termékenységi ráta szabadesésben zuhan. Újabb és újabb kényelmi eszközök fedik el a tényt, hogy valójában szegényebbek, mint szüleik. A biztonság bősége: az agresszió és halál kizárása pedig olyan irreális naivitással fertőzi meg a jólét buborékjában élőket, amitől elhiszik, hogy a külvilág is így működik.

A jelenségek egy része nem ismeretlen, de csak a felső osztályok kiváltsága volt, amíg az egyszerű emberek tömegét lefoglalta a mindennapi boldogulás. Augustus császár törvénnyel próbálta erkölcsös viselkedésre és több gyerek vállalására szorítani a patríciusok feleségeit. Az első japán regény, a Genji szerelmeinek főhőse szintén császári udvarban henyélő nemes, akinek minden problémája csupán a tétlen és téttelen élet mellékterméke. Távoli rokonlelke Lord Byron, hasonló problémák foglya, aki a kedvére kiélt szenvedélyeinek másnaposságát szedte versbe.

Mindannyiuk ősét pedig Szidhártha Gautama hercegnek hívták. Egy világtól elzárt palotában nőtt fel és 29 éves korára minden lehető élvezetet az utolsó csöppig felhajtott, és csak annyit kérdezett, hogy mi van még? És amikor a válasz erre az volt, hogy ezen túl már csak szegénység, betegség és öregség létezik, Szidhárta herceg a létezés kilátástalanságától elszörnyedve, inkább kivonult belőle. Megoldásnak a Nirvána elérését választotta, a kiszakadást a reinkarnációból, az élet önmagát újratermelő folyamából.  Az emberi tudat ezen halálugrása tette őt prófétává és tanítása paradox módon csak azért válhatott vallássá, mert követőinek többsége képtelen volt követni őt az önmegsemmisítésbe.

A probléma, amit Buddha a sejtjei mélyén megsejtett, négymilliárd éves. Minden ma élő lény egy-egy olyan DNS alkotása, ami megszámlálhatatlan korábbi testen át jutott el a jelenig. Ezekben az egyre hatékonyabb testekben harcolt a túlélésért az élet négymilliárd éve üzemelő gladiátor arénájában. Szakadatlan küzdelemben edződött és túlélt minden kataklizmát és kihalási eseményt - ám most, a tápláléklánc abszolút csúcsára érve elvesztette lába alól a talajt. A jólét, a kihívás hiánya olyan légüres tér, rendszerhiba, amivel ő nem tud mit kezdeni. Bármire is képes, az most nullával szorzódik.

Madách egy matematikus egzaktságával tett egyenlőségjelet az élet és a küzdelem közé. De az utóbbi hiányát ő sem tudta elképzelni. Arról nem írt színt, hogy a küzdelem hiánya az egyén és társadalom szintjén is kitermeli a maga végzetes mellékhatásait. Hogy a korlátlan jólét biológiai lényünk alapját támadja meg és ezért nagyobb egzisztenciális veszély, mint egy elhúzódó éhínség vagy háború. Példa nélküli krízishelyzet, amit az emberi lények kizárólag racionális intézkedésekkel, a tudatos önkorlátozás olyan technikáival képesek túlélni, amit eddig csak a legzordabb élőhelyek: jégmezők, sivatagok, hegyvidékek kultúráiban láttunk.

Bolond, aki arra vár, hogy a probléma megoldódik, mert az erőforrások végesek, és a Bőségnek magától vége szakad. Minden kifinomult, jólétben elpuhult kultúra összeomlik, ahogy az indus völgyiek, maják, mínosziak, etruszkok vagy mórok. És többnyire egykori szolganépeik álltak a sírjuk fölött.  A jövő azé, aki a béke utolsó napjaiban képes tudatosan újrafelfedezni magában a küzdelem és változás négymilliárd éves bajnokát. Csak az az ember és az a kultúra élheti túl a folyamatban levő kihalási eseményt, aki a csatába a nászágyból indul el.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Ha ez az írás adott neked valamit, add tovább másnak is.